2011. december 15., csütörtök

Papanasi, a román túrógombóc

Már a címmel megtévesztettem mindenkit, mert nem gombóc, és nem főzni, hanem sütni kell, habár hasonlítanak az összetevők. Az én első kérdésem, mikor egy nagyon kedves nagyváradi ismerősöm elmondta a receptet az volt, hogy miként kell kimondani a nevét ennek az éteknek. Állítólag: pápánás, tehát rövid Á betűk és a szó végéről az I elvész.
Kimondottan az ő kérésére ezúttal fényképeket is mellékelek a recepthez, hogy látható is legyen az eredmény. Az ételfotózás egészen távol áll tőlem, és erre a célra egy régi kompakt gépet használtam. Amit lehetett, azt a legamatőrebb módon oldottam meg, mert lusta vagyok. Vakuztam, és félig oda sem néztem. Ilyenek lettek a képek:

Hozzávalók:
  • 500gr túró
  • 2 tojás
  • 1 púpos ek gríz,
  • 1 púpos ek liszt,
  • kevés citromlé
  • só,
  • késhegnyi szódabikarbóna.
  • Tálaláshoz: tejföl, porcukor vagy lekvár

Csak össze kell keverni egy jól formázható masszává az összetevőket, és forró olajban kisütni a fánkszerűen lyukasra formázott tésztát. A tálalásnál jól oda kell figyelni, mert ha az ember egy pillanatra leveszi a szemét a papanasi-ról, az hajlamos azonnal eltűnni valakinek a szájában.

Elkészítési idő: 20 perc

1 megjegyzés:

  1. Használ, ha egy fél órát pihenteted a masszát és csak utána formázod, nagyon jó recepted van!

    VálaszTörlés